Lontay-Szabó Éva asztrológus

Születési és kérdőasztrológia. Személyiség- és sorselemzés, éves előrejelzés, emberi kapcsolatok és alakulásuk elemzése, gyermekhoroszkóp, valamint konkrét kérdés megválaszolása kérdőképlet (horary) segítségével

Asztrológusi etikai szabályok

Az asztrológus megszerzett tudását saját céljára csak úgy, és akkor használhatja, ha azzal nem árt másnak.

Az asztrológus emberekkel, tehát érző lényekkel foglalkozik, erről soha nem feledkezhet meg egyetlen pillanatban, egyetlen megnyilvánulásában sem. A hozzá fordulók között nem tehet különbséget sem etnikai, sem vallási, vagy politikai hovatartozásra, sem korra, nemre való előítélettel, ilyen szempontok nem befolyásolhatják. Mindig az ügyfele érdekét kell figyelembe vennie, szem előtt tartania és védenie, az ő boldogulását segítenie.

Titoktartással tartozik mind a konzultáción elhangzottakra, mind az illető horoszkópjából szerzett információkra vonatkozóan, harmadik személynek nem adhat semmilyen információt, ha erre nem kapott a kliensétől felhatalmazást.

Születési adatokat nem használhat más célra. Élő ember horoszkópját a képlet tulajdonosának engedélye nélkül nem hozhatja nyilvánosságra, ugyanez érvényes a még nem publikált horoszkópok, közzé nem tett születési adatok esetében is.

A megbízható, komoly asztrológus csak pontos születési adatok (születés éve, hónapja, napja, órája, perce és helye) alapján dolgozik, a kliense által mondott születési időpontot a megfelelő módszerrel ellenőrzi, ha szükséges, pontosítja.

Soha nem hivatkozik a saját fensőbbségére (tudja, hogy nincs is neki ilyen), nem kicsinyli le az ügyfele problémáját. Nem ijesztget, nem riogat, de nem hallgatja el a problémákat, az esetleges nehézségeket sem. Nem ígér, nem kínál gyors, egyszerű és könnyű megoldásokat. 

Nem dönt az ügyfele helyett. Kliensének abban lehet a segítségére, hogy megismerje és elfogadja önmagát, a lehetőségeit, a korlátait, önállóvá váljon, önbizalma legyen. Hozzásegíti őt ahhoz, hogy  szabad elhatározásai, döntései szerint a maga teljességében élhesse az életét.

Soha nem mondja azt, hogy bárki sorsa eleve elrendeltetett, már csak azért sem, mert ez nincs így.

A halál időpontjáról, helyéről, módjáról soha, senkinek nem ad felvilágosítást.

A válaszadást vissza kell utasítania, ha a kérdező szándékai nem tisztességesek, ha a kérdést „alantas, vagy törvénytelen” (Bonatus) ügyben teszik fel, ha a válaszadás morális és etikai szabályokba ütközne.

Az asztrológus köteles mindig alapos, lelkiismeretes munkát végezni. A munkát meg kell fizettetnie, de a honoráriumát mindenkor az elvégzett munka mennyisége és minősége szerint szabja meg. Indokolt esetben ingyen vagy jelképes ellenszolgáltatásért annak is a rendelkezésére áll, aki nem tudja megfizetni a szolgáltatását. Nem árul zsákbamacskát, ügyfelét a munka megkezdése, a végleges megállapodás megkötése előtt megfelelő módon tájékoztatja arról, hogy mit kaphat a pénzéért, a megszabott honoráriumért.

William Lilly (1602-1681) szerint

"Minekután elismerted Istened, és magad Isten szolgájának vallod, így részesülhetsz a tanításból; tudd meg hát, miként akarom, hogyan folytasd a gyakorlatod. Mivel Te naponta társalogsz az egekkel, utasítsd elméd, és 
alakítsd az Isten képmásához híven; tanuld ki az erény összes ékességeit; légy kellőképpen járatos bennük. Légy emberséges, előzékeny, szívélyes, mindenkivel készséges; ne rémítsd meg a hozzád forduló szerencsétleneket egy durva, kemény ítélettel [értsd: elbírálással], hanem apránként tudasd velük nehéz sorsukat, tanácsold, hogy forduljanak Istenhez, hogy vegye le róluk a fenyegető ítéletet. Légy szerény, tarts jó viszonyt tanult, tisztességes, becsületes és komoly emberekkel; ne sóvárogj birtokra, adj bőséggel a szegényeknek mind pénzt, mind ítéleteket; ne engedd, hogy a világi vagyon hibás ítéletre bírjon, ami szégyent hoz a művészetünkre, az isteni tudományra.
Szeresd a jó embert, tartsd becsben azon becsületes embereket, akik szívből tanulják ezt a művészetet. Fogd szűkre szavad, amikor ítéletet adsz a birodalom ellenében, ahol élsz. Ne adj ítéletet egy herceg haláláról, bár tapasztalatból tudom, hogy Reges Subjucent Legibus Stellarum [a királyokra is a csillagok törvénye vonatkozik]. Házasodj saját választottaddal, légy boldog a számodra megadatott barátokkal; kerüld a törvénnyel való összeütközést és vitát. Tanulmányaidban légy Totus in Illis [minden, ami tőled telik]. Légy kiváló a mesterségedben, de ne légy extravagáns, ne kívánj megtanulni minden tudományt, ne légy Aliquid in Omnibus [mindenhez értő, de semmit sem tudó]! Légy hű, állhatatos, kitartó, ne áruld el mások titkait, és megkívánom Tőled, hogy soha ne áruld el azt, aki bizalmába avatott, akár barát, akár ellenség.Tanácsold mindenkinek, hogy helyesen éljen, járj elől jó példával, óvakodj a divatos irányzatoktól, szeresd szülőhazádat. Ne részesíts senkit megrovásban – még ellenségedet se; ne ess kétségbe, ha rosszat mondanak rólad, Conscientia Mille Testes [a tiszta lelkiismeret felér ezer tanúval]. Az Isten egy bűnt sem hagy büntetlenül, egy hazugságot sem hagy megbosszulatlanul." - William Lilly: Keresztyén asztrológia, Az asztrológus tanulónak (ford.: Kristina Waardahl, kiadta a Mediter Kft. 2011-ben)

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 36
Tegnapi: 42
Heti: 112
Havi: 763
Össz.: 126 804

Látogatottság növelés
Oldal: Szakmai etika
Lontay-Szabó Éva asztrológus - © 2008 - 2018 - sorselemzes-horoszkop.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »